Strandzászló

Strandzászló

Strandzászlóval, asztali zászlóval, konferenciazászlóval kiemelkedni a tömegből azonnali előnyt jelent. Különleges, meghökkentő vizuális elemekkel rabul ejteni a látogatót pedig már szinte maga a siker.

Miért javasoljuk a reklámzászlót?

Mozgó tárgy, amelyre mindenki hamar felfigyel.

Egyszerűen kihelyezhető. A zászlók kihelyezéséhez egyelőre nincs szükség nehezen beszerezhető engedélyekre. A zászlókat elhelyezhetjük úgy egy adott helyen, hogy az egymás melletti ismétléssel többszörösen nagyobb felületet tárunk a környéken elhaladók elé, mint bármely más reklámhordozó esetében.

Lágy esésű. A zászló textilből készül, s ezért kevésbé rideg, mint a fém, üveg, műanyag, fára ragasztott papír, vagy más merev anyagból ellállított reklámhordozó. Napszakonként változtatja arcát, a nap, vagy az esti megvilágítás játszadozik rajta.

Rendeljen strandzászlót!

KÉRJEN AJÁNLATOT

Kérjen költségmegtakarításra vonatkozó tanácsokat!

BESZÉLGESSÜNK!
2018-07-31T09:40:59+00:00

Dolgozzon velünk!

Azért dolgozunk, hogy minőségi munkánk és kreativitásunk segítségével alkossunk és fejlesszük környezetünket, magunkat, egymást. Ügyfeleinkkel és partnereinkkel elért közös sikereink hozzájárulnak szakmánk és társadalmunk fejlődéséhez.

Munkák, melyekre büszkék vagyunk!

CÍMÜNK:
1158 Budapest
Rákospalotai körvasútsor 87/B.

ELÉRHETŐSÉGEINK:
Telefon: +36 1 4600 100
Mobil: +36 20 4600 100
E-mail: studio@dekoracio.com
www.dekoracio.com